Székelyföld Kulturális Folyóirat     (Tárcák-irodalom)

Szerkesztősége

Fekete Vince

főszerkesztő-helyettes

Tisztelt Főszerkesztő-helyettes Úr!

Ez év július havában - Wass Albert és székely testvéreim tiszteletére - tizenkét napig Erdélyben jártam. Huszadikán felkerestem szerkesztőségüket, ahol Simon Melinda titkárnővel és Lövétei Lázár Lászlóval beszélgettem, és sikerült

megvásárolnom folyóiratuk ez évi példányait. Önnel - tekintve, hogy szabadságát töltötte - csak a bemutatkozás erejéig tudtam megismerkedni, de az a szerencse ért, hogy mindhármójukat lefényképezhettem, kedves emlékemül. Csupán néhány versemet adhattam át, mert félvén a tüzetesebb vámvizsgálattól, a többi írásomat otthon hagytam.

Fiatalságom óta szívemen viselem erdélyi honfitársaim sorsát, de az igazságot - a szocialista internacionalizmus miatt - Erdélyről az 1980-as évek végéig nem tudhattuk meg Magyarországon. Az MDF alapító tagja voltam 1988-ban, de néhány éven belül csalódtam a politikusokban, így azóta többnyire passzívan figyeltem az anyaország tévelygését Európa kapuján belépendő. Három-négy évvel ezelőtt ismertem meg Wass Albert regényeit, írásait és közéleti munkásságát, és megértettem irodalmi és az emberiséghez szóló végrendeletét, hogy valamit tenni kell a világban szétszóratott magyarságért, Erdélyért, az igazságért, az emberségért, az erkölcsért és a szeretetért. Sok év múltán azóta újból írni kezdtem. A szegedi Délmagyarországban, a Csongrád megyei Délvilágban és főként - az egykor szép napokat látott, az igazi rendszerváltásban bízó - Déli Naplóban jelentek meg írásaim.

A borítékban küldött floppyn az  elmúlt évben papírra vetett verseimet mellékelem. Tisztában vagyok azzal,  hogy az Erdéllyel, Trianonnal, a román elnyomatással kapcsolatos gondolataim Romániában nagyrészt non gratának bizonyulnak, és a messziről jött ember könnyen beszél. Az anyaországtól az antant hatalmak  és a román hintapolitika által erőszakkal elszakított nemzetrészeinknek saját belátásuk és józan önmérsékletük szerint elsősorban önmaguknak kell megtalálniuk helyüket a fájó hontalanságban, a nagyromán telhetetlenség árnyékában, a szívbemarkoló tragédiák történései örököseiként. Mégis tudatni szeretném sokunk közt én is, hogy Magyarország népének döntő többsége Erdély mellett áll, és mint jó testvér osztozni kíván erdélyi sorsosainkkal a rosszban, a sanyarúságban is. Romániának már a közeljövőben is jól felfogott érdeke, hogy lazítson az elnyomás béklyóin, és adja meg azokat a jogokat az erdélyi magyaroknak is, melyeket  a románajkú állampolgárainak is jószívből és törvények szerint nyújt.

Szeged, 2004. Augusztus 10-én

                                                                           Testvéri üdvözlettel:

                                                                                                                           R.J.