Elmennék én Mezőségbe !

Hitem szerint jóelőre

süvegelném bús dombjait,

letűnt korunk sírhalmait.

Hová tértél édes Erdély ?

Románoknak kénye lettél.

Drága múltunk kincsesháza

átváltozott Dáciára.

Ezer évig békén voltunk,

Erdőntúlról büszkén szóltunk.

Aztán belé vájt a kánya,

oláhé lett hozománya.

Századokig szállingóztak,

majd csordaként ácsingóztak

ezeréves határ mentén,

antant hadak leple enyhén.

Megcsonkult a tágas haza,

Trianonnak vádirata

földre gyűrte eleinket,

Bő búzánkba konkolyt hintett.

Tenmagát ki dáknak hitte

gonoszságban sokra vitte.

Balta vágta magyar fejet -

így szerezvén orv érdemet.

Negyvennyolcban reánk törtek,

hol adódott, magyart öltek.

Hallgattunk az adott szóra -

kutyából sem lett szalonna.

( Európa most menhelyünk:

  nettó befizetők leszünk.

  Székelyföldre szép jövő vár,

  ha nem él ott szál magyar már...)