Honunkba fogadott bocskoros oláhok

elcsalták tőlünk majd’ fele országot.

Üde vetésünket sárba tiporták,

s zúzott csontjainkon ültek

förtelmes tivornyát.

Kolozsvár, Udvarhely, széles Maros­mente,

mint törött zsindely lett­légyen leverve.

Mézes álmainkban dúlt ránk a sisera;

alattomban támadt a keresztes vipera.

Erdély büszke bérceit rabláncra verték,

meggyalázva múltunk felszentelt kelyhét.

Magyarok Istene megfizet mindenért ! -

Bűnük csendben nem maradhat: gyász, ami minket ért.

Porladó fejfánkon hit hajtat rügyet -

Jézusunk, ez légyen holtunkban szívügyed !