Olcsón el akartam dobni harminc évem;

Félvállról sepert le, kit szeretni véltem.

A kínzó döbbenet nem ígért jobb jövőt:

Agyhalált dacoltam, álomágra szökőt.

Cérnaszál eszmélet észre terelt mégis;

magaunt bolondot visszatartó fétis

velőmbe sulykoló világot vájatott;

tetemrehívásra sírom még várhatott.

Veronika, hallgasd őszülő hívedet:

Ne add fel harcodat, terítsd le szívedet

pázsit bársonyán. Szakítsd le mind a rózsát,

mit kertekben meglelsz, s élj míg üt az órád.

Addig idd gyönyöröd mélyöblű pohárból!

Ne tűrj a zord napok rémisztő sorától.

Hagyd gonosz gondjaid enyészetre lelni,

Boldog béke vár rád – nem is szemernyi.

.